Jom kippur (héberül: יום כיפור, áskenáz kiejtéssel Jajm kippur), az engesztelés napja.

Ez az ünnep talán a legnagyobb a zsidó kultúrában. Nagyságát mi sem bizonyítja hitelesebben, mint maga a zsidó társadalom, amely egy teljes hónapot (elul) és még tíz napot szentel az ünnepre való felkészülésre (lásd: szlichot). Az ünnepet mintegy felvezeti a ros hásáná és levezeti a nem sokkal később tartott hosáná rábá (a szukot utolsó napja).

Az ünnep fő célja, hogy megtérésre hívja a zsidó hívőket:

A jom kippurt tévesen hosszúnap néven is szokták hívni (ugyanis e napon különösen sokat imádkoznak a vallásos zsidók, és huszonöt órás böjtöt tartanak), noha helyesen a ros hásáná a hosszúnap, mivel az az egyetlen főünnep, amely Izraelben és a diaszpórában is két napig tart. Helyesen inkább a szombatok szombatja (sábát sábáton) név illik az ünnepre, hiszen ez az egyetlen nap, amelyre a háláchá böjtöt ír elő. Az evésen és iváson kívül tilos mosakodni, parfümöket használni, kényelmes bőrcipőt viselni, valamint házaséletet élni.

A szombati szabályzások erre a napra fokozottabban érvényesek. Mindezek a szabályok a test sanyargatását tűzik ki célul, mely elősegítheti a megtérést, az ünnep lényegét. A böjtöt a megelőző nap (erev jom kippur) késő délutánján egy ünnepi lakoma előzi meg, amely után a családfő megáldja gyermekeit. A chászid zsidók nem sanyargatják testüket olyan mértékben, mint a többi zsidó, mert szerintük nem ez a lényeg, hanem a valódi bűnbánat, amely a szívben van.

„A szíveteket szaggassátok, ne a ruhátokat, s úgy térjetek meg az Örökkévaló Istenetekhez, mert Ő irgalmas és megbocsátó, hosszan tűrő haragú és nagy szeretetű, és meggondolja a büntetést” (Joél könyve, 2. fejezet 13. vers).

A zsidó gondolkodás szerint a valódi bűnbánatot a megtérés jelei követik, vagyis a bűnösnek meg kell javítania életvitelét, és a lehetőségekhez mérten helyre kell hoznia az okozott erkölcsi, anyagi kárt.

A nap elnevezése arra a Tórában olvasható történetre utal, melyben Isten megbocsátotta Izrael fiainak az aranyborjú imádásának bűnét, amit akkor követtek el, mikor Mózes épp a bálványimádás tilalmát is tartalmazó kőtáblákat vette át Istentől.

„Ugyanennek a hetedik hónapnak tizedikén az engesztelés napja van: szent gyülekezéstek legyen néktek, és sanyargassátok meg magatokat, és tűzáldozattal áldozzatok az Úrnak.”

Mózes III. könyve 23. fejezet 27. verse (Károli Gáspár fordítása)

A hagyomány szerint ekkor pecsételik le azt az ítéletet, amit ros hásánákor, a zsinagógai új év napján hozott az Örökkévaló. A két ünnep közötti időt épp ezért a bűnbánat napjainak hívják, melyek reggelén, kora hajnalban bocsánatkérő imákat (szlichot) mondanak, hogy az esetleges negatív ítéletet pozitív irányba billentsék. Szokás minden haragossal még jom kippur előtt megbékélni, hiszen csak így várható el, hogy Jahve is megbocsássa a vele szemben elkövetett bűnöket.

Éppen ezért vitás ügyeiket igyekeznek elrendezni, és az egymás ellen elkövetett bűnökért bocsánatot kérnek és próbálnak valódi elégtételt nyújtani, például megtéríteni az okozott károkat. A jom kippurt megelőző napon szokták az engesztelő szertartást (kápárá) végrehajtani. Ennek során egy kakast vagy tyúkot az ember feje fölött lassan megforgatva, szimbólikusan átteszik rá a bűnöket, más helyeken azonban ezt a szertartást szegényeknek adott adománnyal (cedáká) helyettesítik.

Ezen a napon minden fogadalom feloldásáért imát mondanak (kol nidré), hogy az év betartatlan fogadalom nélkül, tiszta lappal induljon. Általában az egész napot együtt, a zsinagógai közösségben töltik, olvassák az írásokat, főleg az Áron áldozatáról szóló részeket és Jónás könyvét.

A böjt olyan szigorú, hogy a száj megnedvesítése is tilos, ám azoknak, akiknek orvosuk megtiltotta a böjtöt, kötelező enniük és inniuk. A gyerekek csak pár órás böjtöt tartanak, a nagykorúvá avatott izraeliták (tizenkét év feletti lányok, asszonyok, tizenhárom év feletti fiúk, férfiak) közül minden egészségesnek kötelező a teljes böjt.

Ez a zsidók legnagyobb ünnepe, ami abból is látszik, hogy egyedül ezen az ünnepen szolgált maga a főpap. A főpapnak azonban nagyon alapos felkészülésnek kellett alávetnie magát. A felkészülés utolsó hetében a családjával sem tarthatta a kapcsolatot, hanem beköltözött a szentélybe, hogy a Tóra olvasásával, imádkozással és égő, illat- és véráldozattal járuljon Isten elé. Ilyenkor a főpap megtöltötte a szentélyben álló hétágú menórákat is olajjal. A jom kippur előtti éjjelen nem aludhatott, mert álma megszentségteleníthette volna az ünnepet, ilyenkor az írásokat olvasta (jellemzően Jób és Ezsdrás könyvét).

wikipédia