A zsidó főtanács gyűléstermében és Pilátus római helytartó palotájában

Jézust az Olajfák hegyén történt elfogatása után Kajafás főpap házába vitték, ahová a sebtében összehívott szanhedrin is összegyülekezett. A főtanács az ad hoc tárgyalás során szinte valamennyi rá vonatkozó törvényt megszegte: nem a Szentély melletti ülésteremben (a "faragott kövek csarnokában") jött össze; éjszaka nem ülésezhetett volna; a főpap nem szakíthatta volna el ruháját; a tanácstagok nem a megfelelő sorrendben szólaltak fel; nem idézhettek volna be hamis tanúkat – és folytathatnánk a sort. E törvénytelenségeken azonban kétszeresen sincs mit csodálkoznunk.

Először is: a Názáretit csakis egy törvénytelen és szabálytalan perben tudták halálra ítélni; másodsorban: a Jézus korabeli szanhedrin törvényellenes működése olyannyira közismert volt, hogy maga a Talmud is megvetően, elítélően szól róla: "Jaj nekem Boéthosz házának nyársa miatt! Jaj nekem Kathorosz házának íróvesszeje miatt! Jaj nekem Annás házának kígyósziszegése miatt! Jaj nekem Ismael ben Phiabi házának ökle miatt! Ők a főpapok, fiaik a kincstárnokok, vejeik a Templom felügyelői, szolgáik pedig furkósbottal verik a népet!" Jézus pere tehát ízig-vérig koncepciós per volt, amelyen az sem szépített, hogy másnap reggel "szabályos körülmények között" is megrendezték a színjátékot. A zsidó vallási establishment – a szanhedrin vezető pártját jelentő farizeusok és feltehetően a szadduceus felekezethez tartozó Kajafás főpap – félelmeit János evangélista (aki maga is a főpap személyes ismerőse volt) fejezte ki legtömörebben: "Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is…" A Kajafás-klán (apósa Annás, a korábbi főpap; testvére, Jonathán pedig a templomőrség parancsnoka) Jézust egy olyan vallásalapítónak látta, aki annak érdekében tesz jeleket és csodákat, hogy a farizeusoktól magához csábítsa a népet. Ez viszont kiszámíthatatlan következményekkel járhat: felborulhat a kényes vallási-politikai egyensúly, amelyet a rómaiak is tiszteletben tartanak. Hogy ennek mi lehet a vége, arra pedig még gondolni is borzasztó: a rómaiak háborút indíthatnak, elfoglalhatják Jeruzsálemet, behatolhatnak a Szentélybe, deportálhatják a lakosságot – pontosan úgy, ahogy negyven évvel Jézus keresztre feszítése után a rómaiak mindezt meg is tették.