Folytatjuk történelmünk leírását a korai Bibliai időkkel:

,,...Gibeón lakói békét kötöttek Izráellel, és így közöttük laknak." (Józsué 10:1)

A Gibbeoniták és a Nefilim kapcsolat

Egy a témához szorosan fűződő, rendkívül érdekes és tanulságos történet a Józsué 9. fejezetében olvasható. Izrael honfoglalásakor a kánaáni törzsek szövetségre léptek egymással, abban a reményben, hogy együttesen képesek lesznek megakadályozni Izrael betelepedését a Szentföldre (Józs. 9:1-2). A Nefilim és a Démonok című írás részletesen bemutatja, hogy a kánaáni törzsek a bukott angyalok és Kánaán fiainak a keveredéséből létrejött nefilim, vagy óriások nemzetségei voltak. Ezek a kánaáni törzsek a hettiták, periziták, amoriták, jebuziták, stb., (1Móz. 15:19-20) és az amoriták egyik alága a gibbeoniták nemzetsége volt.

A többet ésszel, mint erővel elve alapján a kánaáni gibbeoniták nem csatlakoztak a törzsszövetséghez, ehelyett inkább cselhez folyamodtak:

úgy adták elő magukat az izraeliták előtt, mint egy messzi földről jött vándornép, akik békében és szövetségben kívánnak élni Izraellel, sőt, szolgálni kívánnak nekik (Józs. 9:3)! Izrael elkövette azt a nagy hibát, hogy nem kérték ki JHVH akaratát a dologgal kapcsolatban, és békére kötelezték magukat, amit egy JHVH nevére adott esküvel erősítettek meg (Józs. 9:14-15,19). 

Amikor kiderült a gibbeonitákról, hogy valójában egy kánaáni népelem, az izraelitákat kötötte az adott eskü, és nem bántalmazhatták őket. A kényszerhelyzetnél fogva egy olyan megoldást választottak, ami később szintén visszaütött rájuk, ugyanis megátkozták a gibbeonitákat, de aképpen, hogy azok állandó szerepet kaptak a templomi szolgálatban (Józs. 920-24). Hogy Isten mennyire komolyan vette a nevéhez kötött esküt, mi sem mutatja jobban, hogy amikor Saul ki akarta irtani a gibbeonitákat, nem tehette meg, sőt saját gyermekei pusztultak el emiatt a terve miatt (2Sámuel 21:2-9). A Gibbeon név közeli rokonságban van azzal a gibbor névvel, amellyel az özönvíz előtti Nefilim, illetve az óriások híres-neves hőseire (gibbórim) utalt a Szentírás, és ezzel Izraelbe egy olyan nefilim vérvonallal kapcsolatos elem került, ami a templomi szolgálatban segédkezett!

A gibbeoniták maradandóan a templom körül szolgáltak, bár csakis úgy, mint vízhordók, favágók és egyéb kétkezi szolgálók. Amikor a Józsué könyvét újrajegyezték (Ezdrás idejében a babiloni fogság után), a gibbeoniták még mindig jelen voltak a templomi szolgálatban (Józs. 9:27) s ez így is maradt, végig a templomi periódusban. Az 1Krónika 9:22versből láthatóan a templom őrzésének szolgálatát is ők végezték.

Babilonból – az elhurcoltak számához viszonyítva – aránylag kevés zsidó (zsidó, levita és benjáminita) tért vissza, mindössze negyvenkétezer-háromszázhatvan fő (Ezdr. 2:64). Köztük voltak olyanok, akik nem tudták bizonyítani izraelita származásukat (Ezdr. 2:59-62), emellett a hazatérő zsidók közt még mindig jelen voltak a gibbeonita templomszolgák (és a keniták) leszármazottai a nethinim (Ezdr. 2:43,58; 7:7,24; 8:17,20; Nehem. 3:7; 10:28; 11:21).  A hazatérők közt hétezer-háromszázharminchét idegen volt számontartva (Ezdr. 2:65), ami arányokban nézve nem kis szám. A holt-tengeri tekercsek közt szintén található olyan irat, ami listázza a netinim-et (4Q340).

Ebből a durván ötvenezer emberből alakult aztán ki annak a Judeának a lakossága, amit az átlagember a zsidók nemzeteként ismer. A legtöbb emberben fel sem merül a kérdés, hogy mi történt azzal a további három millió zsidóval, akik a fogságba mentek, de nem tértek vissza Ezdrás és Nehemiás alatt, hanem továbbra is Babilóniában maradtak? Ez a kérdés fontos, mert legtöbben csupán a judeai, majd az onnan szétszóródott és erősen keveredett zsidóságot tartják az igaz Júdának, sőt az egész Izrael házának.

Az Edomiták

Az Ezdrással és Nehemiással visszatérő zsidók aránylag kis népelemének gyors szaporodása eredményezte azt a zsidóságot, amely Júdeát lakta Krisztus és az apostolok idejében. Nem igazán közismert, de jól dokumentált történelmi tény, hogy a Makkabeusok ideje alatt a János Hyrcanus (i.e. 135-105) által vezetett zsidók uralma alá került egy jelentősebb edomita népelem, amely ekkor egészében felvette a zsidók vallását, szokásait, és ily módon bekeveredett a zsidóságba. Josephus pontos leírást nyújt erről a zsidó-edomita keveredésről.

Hyrcanus bevette az idumaeai Dóra és Marissza városait és alattvalóivá tette az összes idumeait [edomitát], azonban megengedte nekik, hogy azon a területen maradjanak, abban az esetben, ha körülmetélik nemiszervüket, és felveszik a zsidók törvényeit; és ők annyira kívántak megmaradni elődeik földjén, hogy alávetették magukat a körülmetélésnek és a többi zsidó életszabályoknak ... hogy mindezek után nem mássá, mint zsidókká váltak."  [Josephus, Antiquities of the Jews: Book XIII. Könyv. 9. fej.]

Ezt a történelmi tényt számos további zsidó leírás is megerősíti. (lásd. Antiq. XIV. könyv. viii. fej. 1.rész.; XV. könyv, vii. fej. 9. rész; A zsidók háborúi, II. könyv, iii. fej. 1. rész; IV. könyv, iv. fej. 5. rész). A modern Encyclopaedia Brittannica (11.kiadás), 14. köt. 210. old. "Hyrcanus" címszava alatt pl. ez áll:

János Hyrcanus, zsidó főpap i.e. 135-től i.e. 105-ig. ... lerohanta Szamáriát, és behatolt Idumaeá-ba, amit teljesen elfoglalt, és az ott lakókat arra kényszerítette, hogy körülmetélkedjenek és felvegyék a zsidó hitet... (kiemelés hozzáadva)

Ammonius, a nyelvész megerősíti Josephus idumeaiakról írt szavait egy i.sz. 129-ben írt írásában:

"A zsidók [jahuditák], azok természetüknél és kezdettől fogva zsidók voltak, amíg az idumeaiak nem voltak zsidók az eredetükre nézve, hanem egy főníciai és szír keverék; de miután a zsidók leigázták őket és véghezvitték rajtuk a körülmetélést, velük egy nemzetté váltak, ugyanazon törvényeknek engedelmeskedtek, így zsidóknak nevezik őket is."

Dio pedig az alábbiakat írta Júdeáról és a zsidókról:

Azt az országot Júdeának nevezik, a népét zsidóknak; s ezt a nevet viselik azok a más népekből hozzájuk csatlakozott elemek is, amelyek felvették az ő vallásukat(Dio, XXXVI. könyv. p. 37. old.).

Hyrcanus János idejében (az i.e. második század végén) ... az edomiták a zsidó nép részévé váltak. (Encyclopaedia Judaica "EDOM" cómszó alatt (Jerusalem, Israel: Encyclopaedia Judaica Company, 1971) Vol. 6. kötet 378. old.)

A [nem izraelita]  edomitákbeleolvadtak a zsidó nemzetbe ... "EDOM, IDUMEA", The Jewish Encyclopedia  "EDOM, IDUMEA" címszó alatt (New York & London: Funk and Wagnalls Company, 1904, V. kötet, 41. old).

Onnantól kezdődően [az edomiták] a zsidó nép részévé váltak, Heródes [Júdea királya] pl. az ő leszármazottjuk volt. The New Standard Jewish  Encyclopedia"EDOM (Idumea)" címszó alatt, (Garden City, NY: Doubleday & Company, Inc., 1977) p. 589. old.).

Innentől aztán [az edomiták] nem mássá, mint zsidókká lettek.  Flavius Josephus, The Antiquities of the Jews (Grand Rapids, MI: Dregel Publications, 1960) XIII. Könyv, IX. fejezet, 279. old. 1. vers.

Bálványimádó edomiták

Antigónusz pedig, aki Heródes ádáz ellensége volt, "fél-zsidónak" nevezte Heródest, aki köztudottan egy ilyen, nemzedékekkel azelőtt betért idumeai prozelita családból származott (XV. könyv xv. 2. rész). A tények tehát tények, és a zsidók között a mai napig nincs teljes egyetértés a betértek állapotát illetően, illetve azzal kapcsolatban, hogy ki fogadható el "valóban betértnek", vagyis teljesen zsidónak a judaizmus elvei szerint. A Biblia idevágó elvárásaival egy alábbi fejezet foglalkozik majd.

Mint láttuk, Hyrcanus, aki leigázta az edomitákat, kötelezővé tette azok számára a körülmetélkedést és a zsidó szokások felvételét. Ez természetesen a gyakorlatban azt jelenti, hogy az idumeiak a judaizmus akkori változatába és hagyományaiba oltódtak be, nem pedig az eredeti, Mózes által lefektetett vallásrendbe, amitől maguk a zsidók is eltértek már ebben az időben. A lényeg azonban az, hogy zsidóvá lett egy nagyobb, idegen népelem.

Térjünk csak ki az Ézsautól származó edomiták etnikai felépítésére is. Ézsau, Jákob testvére szemita fehér ember volt, aki viszont hettita és hivvita (kánaáni törzsek, Kánaán fiától Het-től, Hivvi-től (héb. Kheyt és Hivvíy, lásd. 1Móz. 10:15,17), és egyéb kánaáni és ismaelita asszonyokat vett el feleségül – szüleinek nem kis szomorúságára és elégedetlenségére (1Móz. 26:34-35; 36:2-3). Ézsaunak tehát öt fél-kánaáni fia volt, s az ő egyik unokája volt a hírhedt és megátalkodott Amálek (1Móz. 36:12) is, akinek utódai Izrael legádázabb ellenségeivé váltak. Amálek Ézsaú fiának, Elifáznak és az ő kánaáni ágyasának, Támnának volt a gyermeke. Maga Támna a horiták közül való aszony volt (1Móz. 36:20-22), a horiták pedig a refaim (a nefilimek egyik ága) törzsek egyikeként volt számontartva, akiket Ézsau utódai pusztítottak ki Szeír földjéről, s ahová aztán maguk telepedtek be, keveredve a maradék horitákkal (v.ö. 1Móz. 14:6; 5Mózes 2:12,20,22).

Az idumeiak tehát Ézsautól származtak, akiket a kreolabb bőrszín és sötét haj jellemzett, s a velük való keveredés tovább hozzájárult a júdeai zsidók etnikai karakterisztikájának kialakulásához, amit már a korábbi zsidó/kánaáni keveredés is befolyásolt. Ez az oka annak, hogy bár a zsidók eredetileg egy szemita/fehér nép, mégis nagyon gyakori köztük a kreol bőrszín, a sötétebb hajszín, és az egyéb khámita jegyek. Ézsaut a Biblia a megátalkodottak és kárhozottak prototípusaként említi (Róm. 9:11-18).