A Szentírástól független új tanok bevezetése

Az tény, hogy Jézus idejére a tiszta ószövetségi vallást felváltotta egy szűk réteg által irányított, emberi tanokra és törvényzetekre épült vallásrendszer, amit a judaizmus kutatói is elismernek. Ebben a fejezetben ennek az átalakulási folyamatnak egyik fontos mérföldkövét tárgyaljuk meg. Mivel az írástudók úgy tartották, hogy bármilyen határozatot hoznak, azt JHVH Szellemének sugallatára teszik, így egyre merészebben rendeltek el új szabályokat, gyakran minden bibliai alap nélkül. Ennek az irányvonalnak az első jól dokumentált vezéregyénisége egy Joseph ben Joezer nevű farizeus volt (i.e. 170 körül).

Ez az időszak volt az, amikor a rendszeresített emberi tradícióikra − megtévesztő módon − az "orális mózesi törvény" névvel kezdtek utalni. Krisztus idejében maguk a farizeusok ezt a vének hagyományaiként nevezték, aminek "megszegését" bűnnek minősítették, amint ezt a Máté 15:2-ben is láthatjuk. Hogy ezeknek a tradícióknak semmi közük nem volt Istennek a Mózes által átadott, valós bibliai parancsolataihoz, azt könnyen levonhatjuk Krisztus megfeddő válaszából: "Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát?" (Mát 15:3). Krisztus a "ti" hagyományaitoknak nevezte a farizeusi rendeleteket, amelyeket Joseph ben Joser idejétől kezdődően kezdtek tételesíteni. Ki volt ez a Joseph ben Joser? Joseph-re úgy utaltak, mint Joseph az engedékeny, ő volt ugyanis az első olyan farizeus, aki nyíltan is engedélyezett olyan dolgokat, amelyeket a zsidók korábban tiltottnak tartottak.

Joseph ben Joezer három olyan új szabályzatnak a bevezetését rendelte el, amelyek figyelmen kívül hagyták a Szentírás utasításait. Mint látni fogjuk, ezek önmagukban nem voltak egy világot rendítő újítások, ám elkezdtek egy olyan folyamatot, aminek a vége az Istentől való teljes elszakadás lett.

Az első törvénye engedélyezte egy olyan, a szöcskék fajához közel álló rovar fogyasztását, amit addig fogyasztásra alkalmatlannak, vagyis tisztátalannak tartottak a zsidók. Emellett engedélyezte a feláldozott állatokból származó folyadékok fogyasztását (amelyben valószínűleg vér is lehetett). Ez már határozottan ellentmondott a 3Mózes 3:17-ben és egyéb helyeken elhangzott utasításoknak. A harmadik rendeletét a halottak és tetemek érintésével kapcsolatban hozta meg. Ő rituálisan tisztának minősítette azokat az embereket, akik állandó és közeli kapcsolatban voltak olyan egyénekkel, akik tetemeket érintettek (3Móz. 11:27, 31, stb.). Mindhárom pontban megsértette a törvényt azáltal, hogy elengedett abból. Innen kapta becenevét:

"Józsefet  'az engedékenynek' nevezték, láthatóan azon oknál fogva, mert mindhárom határozatban olyan változásokat hozott, amelyek engedélyeztek bizonyos, korábban tiltottnak tartott dolgokat."  (Lauterbach, Rabbinic Essays, 219. old).

Herford szintén kitér az "engedékeny" munkásságára, és az új szabályzatok jelentőségére:

"A Mishna [a Talmud egy része] három olyan hallachát jegyez le, amire ő utasított ... bár ezek láthatóan némi megütközést keltettek, ami abból is látható, hogy farizeus társai az 'engedékeny Józsefnek' nevezték. Ezt az váltotta ki, hogy olyan dolgokra adott utasítást [felhatalmazást], amelyekre az írott szövegekben (a Szentírásban) egyetlen olyan sort nem találunk, amelyekre hivatkozhatott volna a döntését illetően." ("Talmud and Apocrypha," 67. old).

"Engedékeny József"-nek köszönhetően felgyorsulhatott a folyamat, eddig a pontig ugyanis senki nem merte a törvényt nyíltan kikezdeni, de innentől egyre merészebb és egyre több törvénymódosítást eszközöltek ki. Később aztán ezeket a parancsolatokat nevezte Jahoshúa az emberek parancsolatainak (Márk 7:7), a farizeusi, majd rabbinikus judaizmus pedig halakhah-nak, vagy többesszámban halakhot-nak (határozat/ok, szabályzat/ok).

E három új törvény tehát csak a kezdet volt, s bár először tapasztalható volt némi vonakodás, de az hamar alábbhagyott, hiszen túl csábító volt a velejáró hatalom. Ez látható abból is, hogy innentől kezdve egyre több hallachah látott napvilágot. Rávilágít viszont arra is, hogy ezelőtt nem volt erre precedens, még a "vallási anarchia" korszakában sem, így nem lehetett része valamiféle "elbeszélt Mózesi törvény"-nek sem, amire a farizeusok hivatkoznak. Így csakis az emberi elme szüleményei lehetnek, kezdve az engedékeny Józsefével.

Még a témában igazán szakértőnek számító Lauterbach is ezt mondja:

"Tény tehát, hogy a Halakot [szabályzatok] ... nem voltak olyan ősi tradíciók, amelyeket József csak átadott, hanem az ő maga tanításai voltak, azok, amelyekre ő adott engedélyt, s ami miatt kiérdemelte a nevét [az ‘engedékeny']." (Lauterbach, Rabbinic Essays, 218. old).

A farizeusok is tisztában voltak azzal, hogy Mózes könyveiből nem támaszthatták alá tanításaikat, s ez okból kifolyólag egyedüli érvként csak azt hozhatták fel, hogy őket Isten a próféták jogutódainak tekintve, a továbbiakban általuk nyilvánítja ki akaratát.

A körülmények megfelelőek, és a farizeusok továbbviszik az "Engedékeny" gyakorlatait

Ezt a nagyfokú átalakulási folyamatot külső hatások is befolyásolták. Nagy Sándor görög birodalmának létrejöttével egy új civilizáció érkezett Palesztínába, és kezdetét vette a hellenizmus korszaka. Nagy Sándor agresszív módon egy olyan új világrendet kívánt létrehozni, amit a görög kultúra, görög nyelv és filozófia dominált. A leigázott népeknek kötelező volt felvenni a görög nyelv használatát és a görög szokásokat. Felismerve a vallásban rejlő erőt, illetve azt, hogy a különböző vallási nézetek megosztják a birodalmat, szándékában állt a vallást úgy uniformizálni, hogy annak alapjait a görög teológiai irányelvek tegyék ki. Ennek hatására a hellenizmus egy idő után egyre nagyobb teret nyert a Közel-Keleten is. A zsidók kezdetben természetesen ellenálltak neki, de Simon, "az igaz" nevet viselő főpap halálával (i.e. 280 körül) véglegesen megszűnt az a vallás, amit még hitelesen az Ószövetség vallásának nevezhettünk.

Nagy Sándor halálával (i.e. 323) Palesztína a különböző hadjáratok színterévé vált, majd i.e. 301-től az egyiptomi/görög ptolematák uralma alá került. A ptolematák i.e. 198-ig uralták Palesztínát, s ennek a periódusnak a kezdetén volt főpap Simon, az Igaz. Ő volt az utolsó képviselője az Ezdrás és Nehemiás által helyreállított igaz vallásnak, amit ekkortájt a "Nagy Gyülekezetnek" neveztek. Simon halálát követően megszűnt a rendszeres vallásélet, és az elkövetkező nyolcvan esztendő hozta meg a legnagyobb változást a zsidók vallásgyakorlataiban. Professzor Jacob Lauterbach, a judaizmus kutatója kihangsúlyozza, hogy Simon halálától kb. i.e 190-ig nem tudunk egyetlen vallási vezetőről sem, és ebből az időszakból egyetlen olyan dokumentációt sem találni, amely a szervezett vallási élet jeleire utalna. Ez csaknem páratlanul az egyedüli fehér folt a zsidók vallási történelmében, ami mindenképpen arról árulkodik, hogy valóban alábbhagytak az ilyen irányú tevékenységek. Ugyanakkor a hellenizmus térnyerése még folyamatban volt:

"Nyugodtan azt mondhatjuk, hogy senki, legyen főember, vagy közember, nem kerülhette el egészében a hellenizmus befolyását, ha Judeában élt ezalatt az i.e. harmadik és második századokat átfogó periódusban. (Herford, Talmud and Apocrypha. 77. old.).

Ironikusan, legelőször pont a vezető réteg, a nemesek, s köztük a papok voltak azok, akik behódoltak a hellenizmusnak, mert érdekükben állt megtartani befolyásos társadalmi helyzetüket. A köznép természetesen követte őket, és nem véletlenül nem találni olyan referenciát ebből az időszakból, ami a hitéletre utalna. Ezt az időszakot nevezik a "vallási anarchia időszakának":

"Felütötte fejét a vallási anarchia állapota, ahol az emberek gyakorlati életét már nem az ősapák törvényei irányították, ahogy azt a vallási vezetők továbbadták nekik, de még a tanítók sem hivatalosan tanítottak, és nem egy szervezett testületen keresztül. Ez a kaotikus állapot nyolcvan esztendőn át tartott (Lauterbach, Rabbinic Essays, 200. old.).

Ez a "vallási anarchia" az i.e. 280 és i.e. 198 közötti években uralkodott. I.e. 198-tól Palesztína a szintén görög Szeleukid dinasztia által uralt szír birodalom igája alá került. A szeleukidák már sokkal erőszakosabb módon próbálták a görög kultúrát ráerőszakolni a zsidókra. Bár a ptolematák alatt a zsidók aránylag átitatódtak a hellenizmussal, a szeleukidák eszközei ellenhatást váltottak ki, és önmaguk hagyományaiban keresték az egységüket. Így a vallási élet és a Szentírás ismerete új lángra kapott, bár inkább a nacionalizmust felszító eszközként szolgált, mintsem az igazsághoz való teljes visszatérésként. Részben a hellenizmus hatására, és részben a vallási anarchia eredményeként, ebben az időben kezdtek megjelenni a Szentírástól eltérő tanítások, amelyeknek már nem volt kinek ellenállnia. A szanhedrin és az ekkor színrelépő farizeusi rend nem helyreállította a törvényt, hanem korukra, helyzetükre formálták azt, és mindinkább felváltották saját hagyományaikkal.

Engedékeny József közvetlenül a Makkabeusok lázadása (i.e. 168-165) után volt a farizeusi rend egyik jeles elöljárója. Nem véletlenül e zavaros idők után, egyre több további farizeus követte a példáját, akik szintén előadták a maguk halacháit. Ezt a metódust aztán minden farizeus követni kezdte, annyira, hogy egy nemzedék elteltével teljesen átálltak erre a tanítási módszerre.

Amennyiben a farizeusok nagy többsége egyetértett az új szabályzatokkal, akkor azokat JHVH szavainak nyilvánították, még akkor is, ha ellentmondott a Szentírás tanításainak. Az így kieszközölt tanok aztán hivatalossá váltak, és elvárták, hogy a nép kövesse azokat. Számukra az idők változásával csupán általuk volt megismerhető Isten jelenlegi akarata:

"A Jóseph ben Joezer általi irányvonalat követni kezdték, először csak mértékletesen, és az "íratlan törvény" [értsd szóbeli hagyományok] elméletére hivatkozva, de végülis teljesen elfogadottá vált, s abba torkollott, aminek a Talmud lett a végeredménye. De ennek a felépítésnek még a legszilárdabb hívei is tisztában voltak azzal, hogy mennyire gyenge alapokra épült. Tudták, hogy ezzel kettészakítják a halachah [farizeusi rendeletek] és az írott Tóra kapcsolatát, és tudták, ez nyíltan azt a látszatot keltette, hogy a tanítók [írástudók] szabad kezet kaptak általa ahhoz, hogy azt tanítsanak, amit akarnak. (Herford, Talmud and Apocrypha, 68. old.).