Az angol oligarchia 19. század végén alakult összeesküvő csoportjának bemutatására, egy részlet Carroll Quigley, 1949-ben írt, The Anglo-American Establishment című könyvéből (3-7.o.) :

„Mindenki előtt ismert a Rhodes Ösztöndíj, ami Cecil Rhodes hetedik végrendeletének alapján jött létre.  Ami nem annyira ismert az az, hogy Rhodes, öt korábbi végrendeletében, vagyonát a Brit Birodalom megtartásáért és kiterjesztéséért dolgozó titkostársaság alapítására hagyta.  És amit látszólag senki sem tud, hogy e társaságot Rhodes legfőbb bizalmasa, lord Milner hozta létre.  Persze e csoport nem gyermeteg dolog, mint például a Ku Klux Klan. 

Nincsenek talárjai, titkos kézfogasai, jelszavai.  Nincs ilyesmire szükség, mert a szervezet tagjai jól ismerik egymást.  Valószínűleg nincsenek titoktartási fogadalmak és beavatási rituálék sem.  Azonban a társaság létezik és titkos tanácskozásokat tart, amiken a csoport rangidős tagja elnököl.  1891-óta a megbeszéléseken Rhodes, Lord Milner, Lord Selborne, Sir Patric Duncan, Jan Smuts, Lord Lothian és Lord Brand elnökölt.

Nem könnyű a kívülállónak titkostársaság történelméről írni, de minthogy egyetlen bennfentes sem szándékszik ezt megtenni, kénytelen vagyok én megkísérelni.  Valakinek meg kell ezt tennie, mert — amint azt majd bemutatom — e csoport a 20. század egyik legfontosabb történelemalakító tényezője.  Valójában, ha az ember tudja hol keresse, nem nehéz e jelentős csoport létének bizonyítékát találni.  Mindazonáltal, roppant nehéz lett volna e könyvet megírni, ha nem kaptam volna bizonyos, magán természetű segítséget a csoporthoz közel álló személyektől.

E titkostársaság létrehozása nem a pillanat műve volt.  Rhodes több mint 17 évig tervezgette.  William Stead 1889. április 4-én ismerte meg a tervet, Reginald Baliol Brett pedig 1890.február 3-án.  1891 és 1902 között csak egy tucatnyian tudtak a csoport létéről.  Ebben az időszakban Rhodes volt a vezető és Stead a legbefolyásosabb, Lothian (Philip Kerr) és Lionel Curtis pedig a legfontosabb tagok.  1925-től 1940-es haláláig, Kerr volt a vezető, utána pedig valószínűleg Robert Henry Brand (Lord Brand).

A majdnem hatvan éves időszak alatt számos névvel jelölték a társaságot. 

Az első évtizedben Cecil Rhodes titkostársaságának, vagy Cecil Rhodes álmának nevezték.  A második évtizedben Milner neveldéjének, a harmadikban pedig Kerekasztal csoportnak hívták.  1920-óta, attól függően, hogy tevékenységének melyik ágát vizsgálták, Times csapat, Minden lelkek csoport és Cliveden csoport megnevezést adták neki.  Mindezen megjelölések többé-kevésbé helytelenek, mert a szervezet tevékenységének csupán egy részére irányítják a figyelmet.  A Milner nevelde és a Kerekasztal a segítők körének két különböző neve és így csak a társaság egy részét jelölik, mert a szervezet valódi központja, a kiválasztottak köre, megszakítás nélkül létezik és tagjait szükség szerint választja a külső körből.  1920-óta a vezető kört jobbára Waldorf Astor társai befolyásolták.

A Rhodes Titkostársaság megnevezés is csak 1891 és 1899 között helyes, mert Rhodes 1902-es halála után, Milner annyira átalakította és kibővítette a szervezetet, hogy egészen más jelleget öltött, bár továbbra is a régi célokat követte.

A csoportnak nagyrészt sikerült titokban tartania létét és legbefolyásosabb tagjainak legtöbbje — megelégedvén a rivaldafény nélküli, tényleges hatalommal — még az angol történelem alapos tanulmányozói előtt is ismeretlen.  Ez még inkább sokatmondó, ha figyelembe vesszük, hogy a propaganda a csoport fő eszköze.  A társaság mesterkedéseinek eredménye volt az 1895-ös, Jameson rajtaütés és a búr háború.  Ők hozták létre és irányították a Rhodes Trust-ot, a Dél-Afrikai Uniót, a State című, dél-afrikai lapot és a Round Table című folyóiratot, ami a mai napig is a társaság szócsöve. 

Több mint egy nemzedéken keresztül, a társaság volt a legbefolyásosabb erő az oxfordi All Souls, Balliol és New főiskolán és több mint ötven évig tartotta kezében a Times című lapot.  A társaság vezette be és népszerűsítette a brit nemzetközösség kifejezést, tagjai befolyásolták Lloyd George 1917 és 1919 közötti kormányzatát és a 19-es béketárgyalás küldöttségét.  A csoport részt vett a Népszövetség megalakításában és irányításában és 1919-ben létrehozta a Nemzetközi Ügyek Királyi Intézetét.  A társaság irányította az 1917 és 1945 közötti angol külpolitikát és állt a német megbékélési irányzat mögött. 

Emellett, máig jelentős befolyása van az angol történelemírásra.

Azt várhatnánk, hogy ilyen komoly eredményeket elért csoport mindennapos megbeszélések tárgya a történelem és a közügyek tanulmányozói között.  Azonban e társaság esetében ez nem így van, mert, először is, a csoport szándékosan titokban tartja létét, másodszor pedig, mert nem szoros egység, hanem egymásba fűződő körök rendszere, jobbára látszólag politikai jelentőség nélküli szervezetek mögé rejtve.

Bár az évek során a Milner csoport tagsága lassan kicserélődött, a szervezet ma is magán viseli fő vezetőjének jellemvonásait és Baliol ideológiai irányvonalát. 

Noha a csoport hivatalosan csak 1891-ben alakult meg, története hosszabb időszakot foglal magába, mert eredete visszanyúlik egész 1873-ig.  A szervezet történelme négy részre osztható, amiből az 1873-tol 1891-ig terjedő szakaszt előkészítő időszaknak nevezhetjük és William Stead és Alfred Milner volt fő személyisége.  Az 1891 és 1901 közötti tíz év a Rhodes korszak, bár inkább Stead volt a fő alak.  1901-től 1922-ig terjed a New College időszak, aminek Lord Milner a központi alakja.  1922-tol napjainkig (1949) terjed az All Souls korszak, amiben Lord Lothian, Lord Brand és Lionel Curtis a vezető személyiség.  E négy korszak alatt a csoport 1939-ig folyamatosan növelte befolyását, amikor is a német megbékélési politika miatt súlyos törést szenvedett, az 1945-ös választásokon pedig jelentősen visszaesett.

Milner azért tudta befolyásolni a társaságot, mert személyében találkozott a három csoporthatás :  a Toynbee csapaté, a Cecil tömbbé és a Rhodes titkostársaságé.  A Toynbee csapat egy 1873-ban, Arnold Toynbee és Alfred Milner vezetése alatt alakult, politikai entellektüel csoport volt, lényegében Milner személyes barátainak köre.  A Cecil tömb a Lord Salisbury által kialakított, politikai és társadalmi erő csúcsa volt és kiterjedt az oktatásra és a sajtóra is.  Főleg Eton-ban, Harrow-ban és az oxfordi All Souls College-ban volt érezhető oktatási befolyása.  A sajtó terén a Quarterly Review és a Times állt irányítása alatt.  A Rhodes titkostársaság birodalmi föderalisták csoportja volt, mely, Dél-Afrika gazdasági forrásainak felhasználásával, a Brit Birodalom kiterjesztését és állandósítását kívánta elérni.

Kétséges, hogy Milner létrehozhatta volna csoportját e három ág támogatása nélkül.  A Toynbee csapat szolgáltatta az ideológiai és személyes hűséget.  A Cecil tömb adta a politikai befolyást, ami nélkül elképzelései csírájukban elhaltak volna.  A Rhodes titkostársaság adta a pénzt, ami lehetővé tette, hogy létrehozza saját, a Cecil tömbtől független szervezetét.  1902-re — amikor a Cecil tömb, Lord Sulisbury mesteri kezeiből Arthur Balfour közömbös irányítása alá került és Rhodes halálával Milner vált az óriási hagyaték kezelőjévé — a Milner csoport már szilárd alapokon állt és reményekkel tekinthetett a jövőbe. 

Az 1906-ban kezdődött hosszú liberális időszak némi felhőt borított a társaság kilátásaira, de 1916-ra bejutott a politikai hatalom erődjébe és a következő húsz évben fokozatosan növelte befolyását, mígnem 1938-ra Anglia legjelentősebb erejévé vált.

A Milner csoport eredeti tagjai jómódú, nemesi családokból származtak.  Oxfordban bemutatták szellemi képességeiket és lefektették a társaság alapjait.  Kezdetben családi vagyonuk elegendő volt törekvéseikhez, de idővel címeikhez más pénzforrást is kellett csatolniuk.  Ilyen volt az All Souls Alapítvány, a Rhodes Trust, a Beit Trust, a Sir Abe Bailey vagyon, az Astor vagyon, a Nuffield vagyon és bizonyos brit bankok, mint a Lazard Testvérek és Társai.”

___________________________

Hogy a Cecil-Milner-Rhodes féle csoport a pénzemberek érdekeit képviselete, azt nemcsak az bizonyítja, hogy Lord Rothschild a kiválasztottak köréhez tartozott, de az is, hogy számos vezető tag bankárok alkalmazásában állt :  Edward Peacock – Baring Testvérek;  Robert Brand, Thomas Brand, Adam Morris – Lazard Testvérek;  Lord Selborne – Lloyd's Bank;  Lord Lugard – Barclay's Bank;  Lord Goschen – Westminster Bank.

1865-ben Frankfurtból az Egyesült Államokba vándorolt Jacob Henry Schiff (1847-1920).  1867-ben Abraham Kuhn és Solomon Loeb New Yorkban megalapította a Kuhn, Loeb és Társai bankházat.  Jacob Schiff a terepszemle után 1873-ban visszautazott Európába, ahol tárgyalásokat folytatott a Disconto-Gesellschafttal és más bankházakkal.  Megbeszélései láthatóan sikeresek voltak, mert amerikai visszaérkezése után, 1875. január elsején társult a Kuhn, Loeb céghez és vezetője lett, az addig nem túl jelentős pénzintézet pedig hamarosan az Egyesült Államok második legnagyobb bankházává vált.  A Kuhn, Loeb mindvégig szoros kapcsolatot tartott fenn a Disconto-Gesellschafttal.  Schiff, mint a 300-ak tagja, természetesen a pénzhatalom világ feletti uralmának eléréséért dolgozott. 

E munkájában jelentős összeggel támogatta Maurice de Hirsch, aki Törökország kifosztásából és magyarországi vasutakból szerezte vagyonát.  Schiff finanszírozta a japánok 1904-5-ös, Oroszország elleni háborúját és jelentős összeggel ($20 millió) támogatta az 1905-ös és 1917-es forradalom cár elleni összeesküvőit.  (1979-ben a Kuhn, Loeb a Lehman Brothers tulajdonába került.  1984-ben az American Express birtokában lévő Shearson cég megvette a Lehman Brothers-t és ma, Shearson, Lehman néven, Meryll Lynch után ez az Egyesült Államok második legnagyobb kötvényforgalmazó háza.)

1902-ben Hamburgból New Yorkba vándorolt Paul Warburg (1868-1932) és csatlakozott a Kuhn, Loeb bankházhoz.  Több évi mesterkedés után, 1913. december 23-án végül is sikerült elérnie, hogy az Egyesült Államoknak újra magántulajdonú központi bankja legyen.  A bank felállítására vonatkozó törvényjavaslat elkészítését és előterjesztését Jacob Schiff, Bernard Baruch és legfőképp Nelson Aldrich segítette.  (Aldrich lánya az ifjabb John D Rockefellerhez ment feleségül.)  A jobbára tudatlan, vagy romlott törvényhozók sorba állítását Edward Mandel House szervezte meg.  Paul Warburg munkásságát később ekképpen méltatta Seligman professzor, a híres bankár család egyik sarja :

„Kevesen tudják mekkora hálával tartozik az Egyesült Államok Warburg úrnak.  Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Szövetségi Tartalék törvényének alapvető pontjai főként Warburg úr munkájának eredményei.  A leszámítolásról és a tartalékról szóló két fő rendelkezésben a Szövetségi Tartalék törvénye a Warburg úr által kidolgozott, Aldrich-javaslat alapgondolatát vette át.  Nem szabad elfelejtenünk, hogy Warburg úr gyakorlati célokat tartott szeme előtt.  Terve kidolgozásában és annak fokozatos bemutatásában mindig figyelemmel volt rá, hogy a gyanakvás és az előítélet eloszlatása feladatának fő része.  Következésképpen, terve különböző, jól kidolgozott javaslatokat tartalmazott, hogy a közfelfogásból eloszlassa a veszélyek képzetét és meggyőzze az országot, elgondolása megvalósítható.  Warburg úr remélte, az idő múlásával majd lehetségessé válik a törvény néhány kitételének eltörlése miket főleg oktatási célból iktattak bele.”

Köszönjük szépen.  Nagyon kedves.  80 év távlatából, két háború után és nyakig adósságban láthatjuk mire vezet a pénzhatalom felvilágosítási programja és azt is, mit értenek ők felvilágosításon — tömeg butítást.  A pénzhatalom ellen küzdő és a törvény ellen szavazó Charles August Lindbergh (a híres repülős apja) ekként szólt a Házhoz, a törvény elfogadásakor:

„E törvény, a földkerekség leggigászibb trösztjét hozza létre.  Amikor az elnök aláírja, jogerőre emelkedik a pénzhatalom láthatatlan kormányzata... Ha Wall Street nem játszana ki bennünket, ha Kendtek, szenátorok és képviselők, nem tennék szélhámossággá a Kongresszust és a népet képviselnék, akkor lenne stabilitás.  A jelenlegi pénzrendszer a Kongresszus legnagyobb bűne.  E banktörvény az utóbbi idők legnagyobb törvényhozási gaztette.  A választmányi és párt főnökök megint csak működésbe léptek és megakadályozták, hogy a népnek saját kormányából haszna legyen.”

A szövetségi tartalékrendszer, az Egyesült Államok pénzkibocsájtó központi bankja, egy magán tulajdonú részvénytársaság.  A Szövetségi Tartalék által kibocsájtott, amerikai dollárként ismert pénz hamis mivoltát egy ideig maga a bank is elismerte és 1953-ig a következő felirat volt látható a szövetségi tartalékjegyeken :  „...törvényes pénzre váltható az Egyesült Államok Kincstárában, vagy bármely Szövetségi Tartalék Bankban .” A szövetségi tartalékrendszert irányító, new yorki Szövetségi Tartalék Bank 203.053 induló részvényéből a következő bankok vettek nagyobb tételeket :

National City Bank (Stillman - Rockefeller) 30.000
First National Bank (Morgan) 15.000
National Bank of Commerce (Morgan) 21.000
Hanover National Bank (Stillman) 10.300
Chase National (Rockefeller) 6.000

forrás