Tudjuk, hogy a perzsa birodalom idejében sok pogány nemzetből való egyén felvette a zsidó vallást, miután Eszter királynővé lett, és a zsidók legyőzték az addig őket üldöző ellenségeiket: "Az ország népei közül sokan zsidóvá lettek" (Eszt. 8:17). A szöveg azt mondja, zsidókká lettek, tehát beolvadtak Júdába, s annak vallásába, felvéve az Ószövetség jeleit. Ezzel tehát egy további jelentős számú idegen elem keveredett a zsidóságba, ezúttal azonban a törvényben meghatározott módon. A perzsa birodalom igen vegyes lakosságú volt, bár döntően szemita eredetű népekből tevődött ki, s az ez alkalommal betértek legtöbbje így még szemita volt (mivel az elveszett törzsek ekkortájt még éppen ezen a területen tartózkodtak, köztük szintén sokan "visszatértek" a hithez).

A betértek állapotát két nézőpontól lehet megközelíteni:

1. Addig, amíg Izrael vagy Júda az Isten által levetett szövetség és törvény szerint élt, betartva annak minden pontját, úgy az idegenek megfelelő módon történő betérése elfogadott volt, és az idegen teljes mértékben asszimilálódhatott, részese lehetett az ígéretek testi fázisának (vö. 3Móz. 19:33-34, Ez. 47:22-23).

2. Ha azonban a szövetséget már megrontó, vagyis az aposztata testi Izraelbe vagy Júdába települ be bárki, és ott akár állampolgárságot kap, az nem teszi őt Isten előtt a választott nép, vagy a szövetség részévé, sem az Izraelnek adott ígéretek örökösévé. Röviden, sem az izraelita országokba való betelepülés, sem a judaizmus felvétele nem tesz senkit Isten népévé. Az Izraelnek ígért örökség lényegében az üdvösség, s azt kizárólag Krisztus áldozatának elfogadásával, a bűntől való megtéréssel, és a teljes szellemi újjászületéssel nyerhetjük el, amire egyedül az Újszövetség ad lehetőséget.

Ha Josephusnak az edomitákkal kapcsolatos azon kijelentését, hogy azok nem mássá, mint zsidókká váltak az Isten törvényének fényében vesszük, akkor azok a törvény betűje szerint valóban "zsidókká" váltak, de nem a szövetség értelmében vett izraelitákká, hanem a szövetségtől már eltért, hamis farizeusi judaizmus részévé. Röviden, egy aposztata hitnek lettek a részesei, nem pedig igaz Júdának (Róm. 2:29).

Josephus a maga farizeusi tanításaira alapozva azt tartotta, hogy az ilyen prozeliták (betértek) valójában teljes jogú polgárokként tértek be a zsidóságba (lásd. pl. Antiq. XIV. könyv viii. fej. 1. rész), kissé figyelmen kívül hagyva annak tényét, hogy azt karddal a fejük fölött, azaz kényszerből tették. A törvény ugyan kimondja, hogy amennyiben az edomiták körülmetélkedtek és teljes mértékben elfogadták a zsidó "vallási gyakorlatokat és szokásokat", valóban Júda részévé váltak, mint az "ottszülöttek". Még akkor is, ha figyelembe vesszük az 5Mózes 23:7-8-ban vázolt korlátozásokat (miszerint az edomiták, vagy edomita izraelita keveredésből szülöttek csak a harmadik generációban válnak teljes jogú izraelitává). Ez azt jelenti, hogy az i.e. 110 körül betért edomiták Krisztus idejére már túllépték a harmadik nemzedéket, és addigra teljes jogú zsidókká lettek. A kérdés csupán az, hogy ekkor a farizeusi judaizmus megegyezett-e az eredeti ószövetségi vallással?

Tudjuk, ekkor még állt a templom, és "érvényben volt" az Ószövetség, még akkor is, ha igen kevesen voltak már annak hű követői. Valamivel később, a jeruzsálemi templom lerombolása (i.sz. 70) és a Bar Kóhba lázadás leverése után, a rómaiak kiűzték a zsidókat Jeruzsálemből. Ezt követően a júdeai zsidók szétszóródtak szerte a Földközi-tenger partvidékén, Babilóniában, szétszórt elemeik jelen voltak Dél-Európában, különösen Spanyolországban, egész Észak-Afrikában és Arábiában. A zsidóság szefárdi ága nagyrészt az ő utódaikból tevődött ki a középkorra. Más elemeik Krímeába és a kaukázusi területekre vetődtek, akikhez később csatlakoztak azok a zsidók is, akik Babilóniából az izraelita törzsekkel észak-nyugati irányba vándoroltak. A talmudista és kabbalista judaizmus rendszerezése Babilonban történt meg, amelyre nagy hatással voltak az ottani misztériumok és okkult tudományok.

A templom lerombolását követően azok a testi izraeliták, akik nem fogadták el a Messiás áldozatát, ideiglenesen ki lettek metszve önmaguk olajfájából, amelybe nekik is vissza kell oltatniuk ahhoz, hogy részesei lehessenek az eleve nekik adott ígéreteknek. Azt azonban ki kell hangsúlyozni, hogy úgy kimetszésük, mint visszaoltásuk és helyreállításuk az üdvösségi terv része.

Mint már láttuk, Isten meghatározta, hogy pogányok betérhettek Izraelbe, letelepedhettek ott, és teljes jogú lakosokká válhattak, mint az ott született izraelita, abban az esetben, ha elfogadták Izrael Istenét, vallásrendjét, törvényét (beleértve a körülmetélkedést is, ami az Izraellel megkötött szövetség jele volt). Ez a bibliai alapelv illetve törvénytétel lényegében egy máig érvénybenlévő törvényszerűség, ami szellemi szintre lett emelve, és a pogány választottak Izraelbe oltásával ez valósul meg (annyi különbséggel, hogy esetükben már nem a test, hanem a szív metéltetik körül, ami az Újszövetség jegye). Így lettek a pogányok közül választott hívők Izrael nemzetközösségének részesei Krisztus által.

Más kérdés viszont, hogy a zsidók ma mennyiben élik meg – a már egyébként is felbontott – Ószövetséget, illetve az abban meghatározott vallásgyakorlatot. A mai ún. rabbinikus júdaizmus ugyanis már nem az az ószövetségi vallás, amit Isten megkötött Izraellel a Sínainál, ugyanis az ott megadott rendeleteknek csupán válogatott elemeit tartják meg, erősen keverve a halachah hagyományokkal. A mai júdaizmus elsősorban a Krisztus első eljövetele és a templom lerombolása után kialakult farizeusi hagyományok örököse – az Ószövetség elengedhetetlen részeként megadott templomi, áldozati és papi szolgálat nélkül, és számtalan emberi parancsolat bevezetésével. Maga a rabbinikus judaizmus a keniták, gibeoniták és edomiták hatására alakult azzá, amivé lett – egy teljesen meghamisított vallássá. Mivel a Messiást megtagadták, Júda egyelőre és ideiglenesen maga is kiesett az ígéretekből (vö. Ap.Csel. 3:23), csakúgy, mint korábban Izrael háza. 

Az eddigi leírásokból jól látható, hogy az idők folyamán a júdeai zsidók etnikai arculata valóban jelentős változásokon ment át a jól dokumentált keveredések folytán. Az Isten Gyülekezeteinek véleménye az, hogy ha bárki zsidónak vallja magát a judaizmus felvételével, az a judaizmus részévé teszi magát, nem pedig Izrael és az isteni szövetség részévé, aminek elvárása a szellemi megtérés és újjászületés Krisztus által.

Isten Egyháza ma egyedül a szellemi Izraelt (Gal. 6:16) tartja az Isten igazságait képviselő népének, azokat, akik "bensőleg zsidók" (Róm. 2:29), ahol a testi születés lényegében nem számít semmit (Ján. 6:63; Gal. 3:28).

Isten azonban ügyel a nemzetének etnikai tisztaságára, a törvény szerint valójában a törzsek még egymással sem keveredhettek, nemhogy a pogányokkal. Izrael népének helyreállításával ki lesznek vetve a jogtalanul ott tartózkodó (körülmetéletlen szívű) idegenek, úgy a vallási szolgálatból, mint magából a nemzetből is.

Miért történhetett meg mindaz, amit ebben az írásban eddig vázoltunk? Tény, hogy mindez nagyrészt hozzájárult Izrael elvakulásához, amire JHVH emlékeztetni fogja Izraelt (és természetesen így Júdát is) a majdani helyreállításuk után:

Ezékiel 44:5-9 5 Jól figyelj arra, hogy kik mehetnek be a templomba, és kiket kell eltávolítani a szent helyről! 6 Mondd meg Izráelnek, ennek az engedetlen népnek: Így szól az én Uram, JHVH: Elég volt már mindenféle utálatos dolgotokból, Izráel háza! 7 Hiszen idegeneket, körülmetéletlen szívű és testű embereket engedtetek bejönni; szent helyemen való jelenlétük meggyalázta házamat, amikor kenyeret, kövérjét és vért hoztatok nekem áldozatul. Ezzel megszegtétek szövetségemet,tetézve utálatos dolgaitokat. 8 Nem ti teljesítettetek szolgálatot szentélyem körül, hanem rájuk bíztátok, hogy azok [az idegenek] teljesítsenek szolgálatot helyettetek szent helyemen. 9 Ezt mondta az én Uram, JHVH: Az idegenek, az Izráel fiai között élő körülmetéletlen szívű és testű idegenek, nem mehetnek be szent helyemre.

A Biblia a körülmetéletlen szívet következetesen a megtérést elutasítókra használja, s itt világosan láthatjuk, hogy Izrael ezek kezére bízta a szolgálatot! Innentől már soha többé nem fog előfordulni hasonló dolog, és végre minden beteljesedik, ami a törvényben meg van írva, mert Izrael szívébe lesznek írva a parancsolatok (Jer. 31:31-33; Ezék. 11:19:21; 40-20), nem térnek el attól többé sem jobbra sem balra, "eltávolítanak minden botrányt és utálatosságot" (Ez. 11:18), és a körülmetéletlen szívű idegenek nem mehetnek be többé a szent helyre.

Ennek része az, hogy Izrael és a szentély a messiási helyreállítás után teljesen megtisztul az idegen, hamis tanokat és gyakorlatokat terjesztő elemektől:

Zakariás 14:21 Jeruzsálemben és Júdában minden fazék a Seregek URának szent tulajdona lesz, és aki csak eljön, hogy áldozatot mutasson be, bármelyiket előveheti, és főzhet benne. Attól a naptól fogva nem lesz többé kánaánita (héb. kena'aníj) a Seregek JHVH-jának házában.

Izrael törzsei visszakapják törzsi örökségeiket, a törzsek a törvényt tiszteletben tartva még egymás közt sem házasodnak, a köztük élő, a szövetséghez kötődő és megfelelő módon letelepedett idegenek pedig saját birtokot kapnak maguknak a befogadó törzs területén (Ez. 47:13-23). Nem lesz többé megtévesztés, nem létezik majd többé Sátán zsinagógája a hamis zsidókkal, akik – a választottak kivételével – vakságban tartották Izraelt és a kereszténységet.

Túlzott kijelentés-e azt állítanunk, hogy a zsidóság nagy részét ma nem az eredeti Júda törzsének etnikuma teszi ki? Egyáltalán nem, mert ez megegyezik a hivatalos zsidó állásfoglalással:

"A szó szoros értelmében pontatlan az ősi izraelitákat zsidóknak nevezni, ahogyan helytelen a modern zsidókat izraelitának, vagy hébernek mondani." (Richard Siegel & Carl Rheins , The Jewish Almanac, New York, NY: Bantam Books, 1980, 3. old.).

Ezt a tényt sorozatban erősítik meg az olyan hivatalos zsidó források, mint a The Jewish Encyclopedia (1905), The Universal Jewish Encyclopedia (1941), az Encyclopaedia Judaica (1971), a The New Standard Jewish Encyclopedia (1977), és az egyéni zsidó kutatók és szerzők is. Csak néhány ilyen kiemelkedő személy neve: Nathan M. Pollock, a Középkori Zsidó Történelemkutatás professzora Tel Avivból, Bernard Lazare, Robert Quillan, Dr. Benjamin Freedman, Arthur Koestler, James Yaffe, Paul Meyer stb.  Nem a véletlen műve, hogy a zsidó kifejezés hosszú ideje már nem egy etnikumot fed, mint inkább a judaizmus képviselőit, hiszen a farizeusi judaizmus megalkotóinak nagy része maga sem volt zsidó, és a betérés szabályait is meg kellett változtatniuk.

Ezek a tudósok nagyon is tisztában vannak azzal, hogy ez nem egy újkeletű jelenség, hanem a két testamentum közt végbement átalakulás eredményei. Tisztában vannak az olyan adott történelmi tényekkel, mint pl. a judaizmust felvevő idumeaiak beolvadása. Tagadhatatlan ugyanis, hogy már az ókorban is nagyon tisztában voltak Júda etnikai átalakulásával, mi több, már akkor közismert tényként kezelték azt az állapotot, hogy a judaizmust képviselő főbb szektáknak a tagsága sem színzsidókból állt, hanem nagyrészt idegenekből. Erről saját történészük, Josephus tanúskodik, amit itt újraidézünk: 

"A judeaiak közt három fő filozófiai irányzat volt jelen. Az elsőnek a követői a farizeusok voltak; a második a szadduceusok; a harmadik szekta követőit, amelynek a legszigorúbb elvárásai voltak, esszénusoknak nevezték. Ez utóbbiak a születésük szerint is zsidók, és láthatóan nagyobb szeretetet tanúsítanak egymás iránt, mint a másik két szekta." (Josephus, A zsidók háborúi 2:8:2)

Josephus, aki a maga részéről a farizeusi szektához tartozott, minden további nélkül elismeri, hogy csupán az esszénusok szektája áll a valóban Júdától származó zsidókból, és akkor még igenis számon tartották a vérszerinti eredetet. Az utalás egyben elárulja azt is, hogy a farizeusok szektája és tagságuk messze nagy része nem vérzsidó volt, hanem idegen, s ez további bizonyíték a korábbiakban vázoltakhoz! Bár nem közvetlenül idevágó téma, de érdemes megjegyezni, hogy talán emiatt sem véletlen az, hogy egyedül az esszénusok tartottak ihletettnek és a Szentírás részének olyan írásokat, mint pl. az Énok könyve, amit a farizeusi/rabbinikus judaizmus elvetett, talán éppen amiatt, mert túl sok olyan információt tartalmaztak, amelyek felfedték kilétüket.

Rendkívül érdekes még Josephus azon leírása, amelyben elismeri, hogy valamikor a két testamentum közötti időben a Shekina dicsősége, vagy a Jelenlét elhagyta a templomot:

"Az Urim és a Thummim fénye megszűnt, kétszáz esztendővel azelőtt, hogy ezt a könyvet megírtam" [vagyis pont abban az időszakban, amikor a farizeusok  szektája hatalmat nyert] (Ant. 3:218)."

Nyilvánvaló tehát az, hogy Isten Jelenléte elhagyta az akkorra hamissá váló vallásrendszert, és Krisztus eljövetelekor tanúbizonyságot tett az ellen. Az megintcsak tény, hogy az írástudók, a szoferim döntött JHVH nevének 134 helyen történő átírásáról Adonájra, ami a mai napig zűrzavart okoz a Biblia pontos értelmezésében. A templom lerombolását követően a szoferim hagyományait a rabbinikus zsidóság vette át, s nem véletlenül lett még a bibliai naptár is megváltoztatva.

Mint láttuk, az isteni uralom helyreállításakor Isten megszűnteti ezt az állapotot, eltávolítja népéből azokat az elemeket, amelyeket Ő maga el kíván távolítani, hogy tulajdona tiszta és szent legyen. Ezt a témához kapcsolódó terjedelmes kitérőt meg kellett tennünk a pontos teológiai jelentősége miatt.

A rabbinikus judaizmus létrejöttének egyik sajátos következménye az lett, hogy Izrael vallási életének vezetésébe gyakorlatilag bekerülhettek nem izraelita, pogány, s ami a legfontosabb, a Sátán által beültetett elemek is, akik Isten nevében a felismerhetetlenségig eltorzították az igazságot. Másképpen kifejezve: az igaz vallás a gonosz erők hamisítványa lett! És aki azt hiszi, hogy ez csak a judaizmusban történhetett meg, azt felkészületlenül éri az, amikor nemcsak hogy a keresztények zöme, de még a választottak is a teljes megtévesztés veszélyébe kerülnek.