A farizeusok meggyőződése szerint, ahogyan az idők és a körülmények változnak, úgy Isten korábban kinyilatkoztatott törvényeit azoknak megfelelően át kell értelmezni. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy bizonyos törvények vagy érvénytelenné válnak, vagy pedig megváltoznak, az adott helyzethez és körülményekhez mérten. Mivel mindezt prófétai hatalmuknak tulajdonították, így magától értetődően a régi törvények elvetésével, és az új, a helyzetnek megfelelő törvények beiktatásával sem volt gondjuk, függetlenül attól, hogy az ellentmond-e vagy sem a Szentírásnak. Herford a következőképpen fogalmazta meg a farizeusi önjelöltség indokait:

"Az írott törvény megfelelő volt arra a korra nézve, amikor az megadatott, vagyis akkor, amikor azt először felolvasták; de az írott Tóra önmagában már nem elégíti ki a későbbi korok igényeit" (Talmud and Apocrypha, 113. old).

Az örök törvényt idő- és helyzetfüggővé tették! Pontosan úgy, ahogy a mai keresztények tömegei is teszik. Végülis ez egy zseniális megoldás, hiszen ha a törvény pontjait másképpen kell érteni az idők elteltével, valakiknek meg kell magyarázni azt, hogy az adott időben éppen hogyan értsék azt. És természetesen ki más magyarázná el, mint a törvény- és írástudó farizeusok, akik Isten közvetlen képviselői.

Csak a vak nem látja azt, hogy ugyanez a felfogás és filozófia itatja át és vezeti a modern kereszténységet is. A kereszténységet magas teológiai iskolákat elvégzett, kiképzett teológusok (írástudók) és sikerpásztorok vezetik, akik egyedül hivatottak helyesen értelmezni a "szövegkörnyezetet", a "hermeneutikát", és egyáltalán a Biblia mondanivalóját. Ők azok, akik képesek és hivatottak korunknak, helyzetünknek megfelelően interpretálni, megváltoztatni annak üzenetét, ellentmondva Krisztus szavainak, Aki szerint Isten mindenigéje által kell élnünk (Mát. 4:4).

Tehát, ezek a kb. i. e. 165-től kezdődő tendenciák voltak a közvetlen előzményei annak az Újszövetségben vázolt szélsőséges farizeusi judaizmusnak, amit Krisztus olyan élesen bírált. Nekünk pedig mindezek ismeretében több rálátásunk van a Krisztus és a farizeusok közt lezajló ellentétek okaival kapcsolatban. Jézus soha nem emelte fel szavát Isten törvénye ellen, csupán az olyan rendeleteket vetette el, amelyek elviselhetetlen teherré tették Isten parancsolatait pl. a szombattartással kapcsolatban, vagy hozzátettek ahhoz, pl. a rituális kéz- és edénymosások formájában. A szoferim talán egyik leghírhedtebb és legkárosabb szövegmódosítása a JHVH név Adonáj-ra való átírása volt. A mazorák (a korai héber tekercsek margójegyzetei) azt bizonyítják, hogy JHVH nevét legalább 134 helyen írták át a Szentírásban, ami a mai napig zűrzavart okoz sok bibliaolvasó számára. A bevett "magyarázat" szerint ezt a név iránti tiszteletből tették, holott a Szentírás nem elfedni, mint inkább felfedni kívánja JHVH nevét!

Ha megértjük, hogy kik voltak a farizeusok, hogy mit képviseltek és mennyire eltorzították a tiszta bibliai üzenetet, akkor érthetővé válik Krisztusnak a farizeusok és gyakorlataik iránt mutatott szigorú bírálata.

Krisztus halálát követően a rabbik léptek a farizeusok nyomdokába, akik valami négyszáz esztendőn át rendkívül kínos gondot fordítottak arra, hogy ne kerüljön napvilágra sem az orális törvények eredete, sem pedig az, hogy milyen folyamatok vezettek a Szentírásban fel nem lelhető szabályzatok bevezetéséhez. Nem mintha maguk nem lettek volna tisztában mindezzel, de hitüknek, az általuk gyakorolt judaizmus jövőjének védelmében sötétségben kívánták tartani az átlagembereket afelől, hogy hagyományaiknak semmi köze nem volt Mózes törvényéhez. Ma természetesen már más a helyzet, és utána lehet járni a judaizmus pontos történelmének, bár sajnos nem sokat változtat a közhidelemben kialakult nézeten.

A farizeusok által "Szóbeli Tan"-nak nevezett, általuk bevezetett törvényzeteket aztán a Talmud nevű törvénykódban rendszerezték, s a mai napig ez, nem pedig a Biblia határozza meg a judaizmus tételeit. A Talmud angol nyelvű fordítása valami harmincnégy kötetet tesz ki, s ezek a szóbanforgó "Szóbeli Tan" tételeit és azok magyarázatait tömörítik egybe, de egyetlenegy sor sem mutat arra, hogy pontosan honnan származnak ezek a hagyományok, és miképpen váltak elvárásokká. Csupán a nagy rabbik vitáit és döntéseit jegyzi le. A farizeusok úgy vélték – s ez az álláspontjuk megintcsak a modern kereszténységgel hozza őket kapcsolatba –, hogy képtelenség betartani azokat a törvényeket, amelyeket Isten Mózes által átadott. A számukra nem praktikus gyakorlatokat azután az igényeik szerint módosították:

"az írástudók ... nagyon is tisztában voltak az általuk tett lépések súlyával. Szándékuk az Írott Parancsolatok több módon való megváltoztatása volt, amit az idők elteltével véghez is vittek számos alkalommal. Tették ezt annak ellenére, hogy előttük állt a határozott utasítás:"Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból!" (5Móz. 4:2) (Herford, Talmud and Apocrypha, p. 113).

A konfrontáció: Isten Fia vs. az ördög fiai

Krisztus ezt mondta magáról: "a világ világossága vagyok" (Ján. 8:12; 9:5).

Máté 4:16-17 16 A nép, amely a sötétségben lakott, nagy világosságot látott, és akik a halál földjén és árnyékában laktak, azoknak világosság támadt." 17 Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa."

A világosság elveti a sötétséget, és ennek fényében már érthetőbbé válik, hogy amit a farizeusok tanítottak, az a sötétség oldalának tanítása volt. Amit fel kell ismerni annak, ami, majd attól meg kell térni és el kell fordulni. De mi váltotta ki ezt a heves konfrontációt? Talán az, amit oly sokan gondolnak, hogy a farizeusok az ószövetséget képviselték, amit Jézus eltörölni jött? Ellenkezőleg! Krisztus azzal vádolta az írástudókat, hogy elvetették az Isten parancsolatait, és a maguk parancsolatait tették annak helyébe, s igaként a nép nyakára:

Máté 15:3 "Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát?

Máté 15:6 Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért.

Máté 23:13 "Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni."

Máté 23:27-28 27 "Jaj nektek,képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. 28 Így kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel."

Máté 23:31-32 31 Így hát magatok tesztek tanúságot magatok ellen: ti azoknak fiai vagytok, akik a prófétákat meggyilkolták. 32 Ti is betöltöttétek atyáitok mértékét.

Máté 23:34-35 34 Azért úgy lesz, hogy én prófétákat, bölcseket és írástudókat fogok hozzátok küldeni, s ezek közül ti némelyeket meg fogtok ölni, és meg fogtok feszíteni, közülük egyeseket zsinagógáitokban meg fogtok ostoroztatni, és városról városra fogtok üldözni, 35 hogy az igazságos Ábel vérétől Barakiás fiának Zakariásnak véréig, kit a templom és az oltár között gyilkoltatok le, rátok szálljon minden igazságos vér, melyet a földön kiontottak.

Máté 15:13 Ő pedig így válaszolt: "Minden palántát, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni.

A fentiek igen szigorú szavak, mert a farizeusok, mint vallási rend, Isten és az igazság megátalkodott ellenségeiként vannak bemutatva! Egy nagyszerű példa a hegyi beszéd alkalmával hangzott el, ahol Krisztus a következő kijelentést teszi:

Máté 5:43 "Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.

A Szentírást oda-vissza olvashatjuk akárhányszor, de ezt a utasítást nem fogjuk megtalálni abban, azért, mert nem is volt benne soha. Ez a parancsolat a farizeusi halakhah része volt, aminek egy változata máig fennmaradt a Talmudban. Amikor Krisztus az Isten szavára utalt, vagy abból idézett, akor általában a "meg van írva" szavakkal vezette be, míg a szóbeli hagyományokra általában a "megmondatott" kifejezést használta, mint tette a fentebbi idézetben is. A farizeusi és talmudi judaizmusban pedig nemcsak nem elvárás az idegenek szeretete, de határozottan engedélyezett az irántuk való ellenséges viselkedés és a kettős mérce alkalmazása. Nem véletlenül volt elégtelen Krisztus számára a farizeusok emberi értelemre alapozott "igazságossága":

Máté 5:20 Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok messze felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába."

Ez tiszta beszéd; kétségtelen, hogy valami nagyon nem volt rendben a farizeusi tanításokkal és lelkülettel. Némi jóhiszeműséggel azt mondhatnánk, hogy sajnálatos módon a tévtanok és rossz következtetések áldozatai voltak, ám Krisztus határozottan egy más képet fest elénk. Jahoshúa ugyanis rámutatott, hogy a farizeusok nem az Isten palántái voltak, s az ördög fiainak nevezte őket! Ugyanakkor a megtévesztett zsidó népre őszinte szeretettel és szánalommal nézett, mint juhokra, akiknek nem volt [igaz szellemi] pásztoruk (Máté 9:36; Márk 6:34). De ehelyett voltak nekik farizeusaik és írástudóik, akik "súlyos és elhordozhatatlan terheket kötnek össze, és az emberek vállára rakják, de maguk az ujjukkal sem akarják azokat megmozdítani." (Mát. 23:4). Krisztus különböző módon bírálta el egyik oldalon a farizeusokat, írástudókat, írásmagyarázókat, a másikon pedig az egyszerű népet, vagyis a megtévesztőket és a megtévesztetteket. Ennek természetesen mélyebb okai voltak, hiszen mint már láttuk, a sátán zsinagógája aktívan működött Izraelben is, s céljuk a zsidóság megtévesztése, igazságtól való elterelése és elpusztítása volt. A megtévesztést egy szisztematikusan felépített tanrend által vitték véghez:

Máté 16:11-12  11 ...Őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!" 12 Ekkor értették meg, hogy nem azt mondta, hogy a kenyér kovászától óvakodjanak, hanema farizeusok és szadduceusok tanításától (gör. didakhe, azaz doktrinális tanítás, instrukció).

Krisztus tehát nem csupán hamisságaikat fedte fel, de rámutatott arra is, hogy mi a forrása a hamisságuknak, s kinek a fiai ők valójában, akinek tételesített tanait hirdetik. De ha Krisztus szerint a farizeusok nem voltak Isten palántái (fiai), akkor ki másé lehettek? Valójában nem kell sokat találgatnunk, de hogy egészen biztosak legyünk a válaszban, lássuk, mit mondott maga Jahoshúa, amikor a farizeusok kevélyen Ábrahám utódainak mondták magukat:

János 8:33 "Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek: hogyan mondhatod hát, hogy szabadokká lesztek?"

Érdekes kijelentés a farizeusok részéről ez a "nem voltunk szolgái senkinek". Izrael és Júda Egyiptomban rabszolgák voltak évszázadokon át, majd Júda a babiloniak fogságában volt hetven éven át, mi több, Júda ekkortájt éppenséggel Róma igája alatt nyögött. Hogy Ábrahám utódainak mondták magukat, nem feltétenül igaz, annak ellenére sem, hogy bizonyos fokig keveredtek az izraelitákkal, s ezt Jézus is figyelmükbe hozza (Ján. 8:39), viszont Jézus minden köntörfalazás nélkül rámutat nemcsak tanításaik, de lényük valós eredetére:

János 8:38,41 38 Én azt mondom, amit az én Atyámnál láttam, és ti is azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok." 41 Ti ugyanazt cselekszitek, mint atyátok."

Krisztus tehát nem csupán a farizeusok tanításait és cselekedeteit tulajdonította az ördögnek, hanem a farizeusoknak magát az eredetét is, közvetve utalva egyben Káinra, aki maga is az ördög fia és az első embergyilkos volt (1Ján. 3:12):

János 8:44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.

A konkolyra jellemzően, a farizeusok kívülről igaznak látszottak, de belülről képmutatók és törvényszegők voltak, és lám, ők vezették Isten népét, Jahuda törzsét! Ezek után nincs okunk csodálkozni azon, hogy Isten dicsősége, a Shekina elhagyta a szentélyt. De egyetlen keresztény sem gondolhatja azt, hogy ugyanez nem történt és történhet meg Isten szellemi templomában!

Az Énekek Éneke gyönyörű allegóriával vázolja Krisztus és az egyház "szerelmi" kapcsolatát, előretekintve arra az időre, amikor a vőlegény hamarosan eljön jegyeséhez:^"Szerelmesem hangját hallom! Jön már, ugrálva a hegyeken, szökdelve a halmokon.  ... Itt áll már falaink mellett, benéz az ablakon, betekint a rácsozaton." (Énekek 2:8).  Amikor vége a hosszú várakozásnak és közeleg a mennyegző ideje (10-14 versek), ahogyan az a filadelfiai korszak egyháza is, a Messiás eljövetelének árnyékában működik. Ám a szőlősben rókakölykök pusztítanak, akiket ekkor már el kell fogni, meg lehet ragadni:

Énekek 2:15 Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket!

Amikor Krisztus hírét vette annak, hogy – az idumeai származású – Heródes meg akarja őt gyilkolni, így válaszolt: "Mondjátok meg annak a rókának..." (Luk. 13:32). Egy pillanatig se gondoljuk, hogy Krisztus véletlenül használta pont ezt a kifejezést Heródesre! Különösen annak fényében, amit megüzent a királynak. Tudatta ugyanis vele, bevégzi Istentől kapott munkáját, még akkor is, ha meggyilkolják, ahogyan a többi prófétát meggyilkolták (32-33 versek), ami egyben utalás volt arra is, hogy a rókakölykök mindig is kieszközölték a próféták és az igazak üldözését vagy akár elpusztításukat (Mát. 5:12, 23:29-32; Luk. 11:48; Ap.Csel. 7:51-54).

A szőlősben taroló, pusztítani akaró rókakölykök a konkoly, a sátán ivadékai, az ő zsianagógája, a keniták, az idumeiták, stb., akiket ő maga szórt a vetésbe, s akik hamis (testileg és szellemileg) zsidók, ahogyan hamis keresztények is. Ők a kárhozat fiai, a megtévesztők, akik bűnre és gonoszságra szítják a balga népet. Nem csupán a zsidókat, a keresztényeket is, s amikor erőre jutnak, megtévesztésük oly mértékű lesz majd, hogy ha lehet, még a választottakat is elhitetik (Mát. 24:24). Emiatt pedig fel kell fedni a kilétüket, és világosságra hozni szándékukat, ami nem más, mint a szent kapcsolat létrejöttének meggátolása a leghihetetlenebbnek tűnő eszközök bevetése által. A hűséges menyasszony, az igaz egyház azonban nem engedi magát elcsábítani szeretett jegyesétől (Énekek 2:16-17).

forrás