Ha meg akarjuk érteni a Közel-Kelet jelenlegi fájdalmas állapotát, először is a terminológiákat kell behatárolnunk.

Legfőképpen azt, hogy

Mi a judaizmus, és mi a cionizmus?

A judaizmus a zsidó nép hite, vallása. Gyökerei a Sínainál adott isteni kinyilatkoztatáshoz vezetnek vissza, amikor Isten megadta a Tórát az embernek. A Tórában meghatározott tanítások és törvények iránt Isten örökre elkötelezte a zsidóságot. A későbbi évszázadokban a zsidó bölcsek és tanítók magyarázatokat adtak a Tórához, amelyek szintén a hagyományaink részévé váltak.

A judaizmus egy általánosan meghatározott és elfogadott fogalom volt a zsidók közt egészen az Európában végbement, úgynevezett “felvilágosodás” koráig. Onnantól kezdődően a zsidók tömegesen fordítottak hátat Istennek, ahogyan azt a keresztények és muszlimok közül is tömegesen tették ekkor, megtagadva korábbi hitüket.

Az ember által létrehozott vallások szellemiségében jött létre a reformjudaizmus, a konzervatív judaizmus és a rekonstruáló judaizmus. Ezeknek a mozgalmaknak egy közös vonása volt: többé vagy kevésbé, de valamilyen szinten megtagadták az alapvető Tóra-hitet.

A Tóra egyik legalapvetőbb tantétele az, hogy a Teremtő az emberiség megjutalmazója vagy büntetője, az érdemeik szerint. A bibliai próféciák többsége figyelmezteti a zsidó népet arra, hogy milyen szörnyű sorsra jutnak, ha Isten és akarata ellen lázadnak. Ha nem változtatnak útjaikon, a romlás addig fokozódhat, hogy a szent templomot lerombolják, a zsidók nemzete megszűnik, és szerteszóródnak a világban.

És barátaim, pontosan ezekkel az ószövetségi próféciákkal kezdődnek a judaizmus és a cionizmus konfliktusai. Eljött az ideje ugyanis annak, hogy beteljesedett mindaz, amit a próféták figyelmeztetően megjövendöltek. A zsidóknak el kellett hagyniuk hazájukat, otthonukat és földjüket.

Az első ilyen honvesztés a babiloni fogság alatt történt meg, ami hetven éven át tartott. Csodálatos módon e hetven év eltelte után még visszatérhettek hazájukba, és újraépíthették még a templomukat is.

Ez a második templom a kétezerötszáz és ezerkilencszáz évvel ezelőtti időben állt, majd ez is el lett pusztítva. Amint korábban, ezt a pusztulást is a nép bűnhöz való visszatérése okozta, annak ellenére, hogy az isteni életmód szigorú elvárásai szerint kellett élniük.

A romlást, a veszedelmet és a pusztulást megjövendölő próféciákat azonban mindig a helyreállítás reményteli ígéretei követték. A hontalanság nem fog örökké tartani! Igen, nemzedékeknek kellett szórványban élni, gyakran üldözések közepette, de állandóan szem előtt tartva az ígéretet, hogy egyszer visszatérhetnek hazájukba. Egy dolog teljesen nyilvánvaló volt, a visszatérésük az ő erejükön és akaratukon felül volt. A visszatérést Illés megjelenésekor maga a próféta hirdeti meg, amit csodatételek mellett visz véghez. És azidőben nemcsak a zsidók számára jön el a megváltás, hanem az egész emberiség számára.

A nemzetek mind felhagynak a háborúkkal, és együttesen élvezhetik a Teremtő gondoskodását. Nem lesznek háborúk, és ínségek sem. Egy igaz szellemi megújulás fogja egyesíteni az emberiséget az isteni szolgálatra. Ezért a második templom lerombolását követő száműzetés még ma is tart!

A zsidók kétezer esztendőn át imádkoztak a száműzetésük megszűntetéséért, és ezzel egyben az egész világ megváltásáért is.

A próféták és a régi bölcsek szavaiból jól tudták, hogy száműzetésük bűneiknek volt köszönhető. Ez magától értetődően azt jelenti, hogy a visszatéréshez vezető út és az egyetlen megoldás, az egyedüli módszer: a teljes megtérés és ima gyakorlása.

Természetes módon eretnekségnek minősül minden olyan nézet, amely szerint a pénzügyi, politikai és katonai eszközök bevetésével és manipulációkkal el lehet kerülni a Teremtő határozatait, hiszen ez lényegében tagadja az isteni gondviselést, a bűn büntetését, és annak megbocsátását. A zsidó nép hosszú évszázadokon át imádkozva várta a helyreállítás csodálatos eseményeit.

E hosszú évszázadok alatt sehol nem volt olyan zsidó – azok közt, akik a szent írásokat tanulmányozták és kötetnyi magyarázatokat írtak –, aki azt állította volna, hogy a száműzetést emberi akarat és erő által meg lehetne szüntetni.

A Szentföldet természetesen tisztelték, és kisebb kolóniákban mindig is éltek ott zsidók, akik imára és áhítatra adták magukat.

Csak a tizenkilencedik század végén ütötte fel fejét az a nézet bizonyos hitüktől messze került zsidók között, hogy a száműzetés a zsidó nép gyengesége miatt történt. Theodore Herzl, és egy maroknyi hasonló társa, akik mindannyian tudatlanok voltak a Tórát illetően, nem gyakorolták annak tanítását; ők indították el azt a folyamatot, ami a következő évszázad végére kimondhatatlan szenvedést okozott úgy a zsidóknak, mint a palesztinoknak.

A rabbinikus ellenzék indokai:

A korai cionisták azonnal összeütközésbe kerültek a korszak rabbinikus vezetőivel. Ennek a megütközésnek négy fő okát a Tóra-hű rabbik az alábbiak szerint határozták meg:

1) A cionizmus eszméi megtagadták és elvetették a hagyományos Tóra értelmezést, miszerint a szórványságba kerülés az engedetlenség miatti büntetés volt, továbbá az attól való megváltást és szabadulást az isteni közbenjárás hozza meg, amelynek feltétele a bűnbánat és megtérés, vagyis az Istenhez való visszatérés.

2) A cionisták döntő többsége soha nem a mélyen vallásos zsidó rétegből tevődött ki. Így az az állításuk, miszerint ők az egyetemes zsidóság képviselői, egyszerűen nevetséges hazugság. Végülis nem abszurditás-e még csak a gondolata is annak, hogy olyan emberek legyenek a judaizmus érdekeinek igaz képviselői, akik maguk megtagadják és elvetik a bibliai judaizmus hitét, értékeit és nézeteit?

A cionisták természetüknél fogva - ha úgy tetszik, ösztönösen – Tóra-ellenesek, s gyakorlati céljuk a Tóra értékeinek és utasításainak megtagadása és eltörlése.

3). Általánosságban szólva a cionistákat vészesen nem érdekli a nem zsidó emberek sorsa, különösen a helyben élő palesztin népé. Keménykezű eljárásaik sok szenvedést okoztak, és emellett szükségtelenül konfliktusba sodorták a zsidóságot a világ többi nemzeteivel.

4). A cionisták elvárásai és követelményei miatt sok zsidónak kérdésessé vált az adott befogadó országhoz való hűsége, bárhol is élt a szórványban. Ez gyengítette a befogadott zsidók hazaszeretetét, és növelte a zsidók–nem zsidók közti konfliktusokat.

A szórvány zsidóságban az elkötelezett cionisták mindig is egy kisebbséget képeztek. Még a Tóra tradícióktól eltávolodott zsidók többsége is felismerte, hogy a cionizmus rövid út a katasztrófa felé. Még a cionista mozgalmon belül is létezik egy olyan elenyésző kisebbség, amely állandó konfliktusban áll a mozgalom fő erőit képviselő munkás (labor) és revizionista irányzattal. Ez a csoport kapcsolatban áll a Brit Shalom mozgalommal, és támogatnák még egy olyan kettős nemzetségű demokratikus állam létrejöttét is, ahol esetleg a zsidók lennének kisebbségi státusban. E csoport egyik fő szószólója Judah Magnes, a Hebrew University kancellárja, aki szerint: “Ha nem találjuk meg a módját a békés egymás mellett élésnek, és egymás elfogadásának, ha csupán a szuronyok erejével tudunk hatalomban maradni, akkor az egész nem ér semmit, és jobb, ha az örök nép türelmes várakozásban marad.”

E szavak egy nem hívő, de tisztességes gondolkodású ember szájából hangzottak el. Az ő - és a kisszámú vele tartók - gondolatait elvetette a főirányzatú cionista többség. Természetesen a Tóra szemszögéből nézve a Szentföld fölötti zsidó önrendelkezésnek még a gondolata is tilos! Meg kell jegyezni azt is, hogy a visszatérni szándékozók közt voltak olyan, alapjában véve becsületes emberek, akik előre látták a gondokat, és tisztában voltak azzal, hogy valamiféleképpen ki kell egyezni a palesztinokkal.

A cionista bevándorlók hullámokban ömlöttek Palesztinába a huszadik század húszas és harmincas éveiben. A britek próbáltak mindkét fél számára elfogadható megoldást találni, de ezek a próbálkozásaik sikertelenek voltak.

A cionista hódítás eszköze először az emigráció volt, ami aztán hamarosan fegyveres hódításba ment át; kegyetlen terrorcselekmények sorát követték el nap mint nap a palesztinok, britek, és a más felfogáson lévő zsidók ellen.

Ha nem történt volna meg a II. Világháború, illetve az alatta elszenvedett zsidó tragédia, akkor a cionisták minden fondorlatuk és erőszakuk ellenére sem lettek volna képesek létrehozni Izrael államát.

Mint már említettük, a holokausztot követően hatalmas szimpátia volt tapasztalható a zsidó nép iránt, amit a cionisták azonnal kisajátítottak, és ki is használtak a céljaik érdekében. Az adott helyzetben teljesen figyelmen kívül hagyták a maguk földjén élő palesztinok mélyről fakadó függetlenségi igényeit, de egyáltalán nem vergődtek az ott élő anticionista zsidók óhajaival sem.

Kissé olyan volt az egész, mintha egy embert elzavartak volna az otthonából, aki aztán bemegy valaki más házába, és ő is elzavarja az ott lakót, majd maga költözik be. Csak azért, mert az ember maga is üldöztetést szenvedett másoktól, nem nyer jogot arra, hogy ő kiutasítson egy másik családot onnan, ahol évszázadokon át az otthonuk volt.

Én egyáltalán nem vonom kétségbe azt, hogy ha a palesztin nép független maradt volna saját hazájában, és a holokauszt után megkérték volna őket - ahogyan a többi nemzetet is - a zsidó menekültek befogadására - abba gond nélkül beleegyeztek volna. De azt nem várhatja el senki, hogy szó nélkül hagyják el otthonukat, birtokaikat és nemzeti identitásukat azért, hogy helyet adjanak többszázezer olyan zsidó menekültnek, akik el kívánják őket hajtani, vagy uralkodni akarnak rajtuk. A huszadik század idején az ortodox zsidóság nagy része immúnis volt a cionizmus kísértései iránt. Ugyanakkor sajnálatos módon voltak olyan ortodox zsidók elemek is, amelyek magukévá tették a cionista gondolkodást, mások pedig megpróbáltak a cionizmussal együtt élni.

Azok, akik továbbra is kitartanak az évszázadokon át fenntartott, és nekünk továbbadott hit mellett, mindig is a cionizmus ellenségei voltunk, úgy a Szentföldön, mint szerte a világban.

Ezek a zsidók, akiknek számos leszármazottja a mai napig is Jeruzsálemben él, megtagadták a cionista állam elismerését. Nem vesznek részt a szavazásokon, és nem szolgálnak a hadseregben sem. Ugyanakkor nem fogadnak el semmi anyagi támogatást az államtól a saját iskoláik fenntartásának érdekében, ami miatt állandóan nyilvános gyűjtéseket kell tartaniuk.

Szemükben Izrael államának puszta fennállása is megsérti a Tóra alapvető tanait. Emellett a cionisták mindennapos gyakorlatai ellentmondanak a Tórában meghatározott életvitelnek. Az állításuk, miszerint ők a zsidóság képviselői, aljas és nevetséges állítás.

A Tóra-hű zsidóság számára Isten káromlásnak, és hatalmas bűnnek minősül az, amikor ezek a hitetlenemberek magukat a zsidóság vezetőinek adják ki.

Az istenfélő zsidók – akiknek a Neturei Karta tagjai mindössze egy csoportját képzik – mára már tapasztalt anticionista veteránok. Ha valaki tudja, mi tudjuk, hogy milyen nehéz áttörni a médiazárlaton, különösen az Egyesült Államokban. De át kell törni, ha békét szeretnénk látni a Közel-Keleten. A régi korok talmudi bölcsei figyelmeztettek bennünket arra, hogy ha idő előtt megkíséreljük a száműzetésből való hazatérést, az hatalmas vérontáshoz vezet. A vérontás pedig eljött és folyamatban van. Izrael állam megalakulása óta több vér folyt, mint bárki gondolta volna. Néhány évtizeddel a cionista állam megalakulása előtt kezdődött el, és azóta is egyfolytában megy a lázongás, a gyilkosság és szenvedés.

A halálos áldozatok száma a mai napig egyre csak növekszik. Úgy a keményebb irányvonalat képviselők, mint a rugalmasabbak reményei is romba dőltek. Mindkét irányzat a kormányt támogatta, és mindkettő teljes kudarcot vallott.

Barátaim, addig nem lesz béke a Közel-Keleten, amíg a cionista Izrael állama fennáll.

A Tórát nem lehet megkerülni, és nem tölthetjük be azokat az elvárásokat, amelyeket a száműzetésre megszabott idő alatt kell betölteni, ha emberi erővel agitálunk a szórványi állapot megszűntetéséért. Nem engedhetjük meg, hogy a megváltásunkba vetett igaz reményünknek a jelen Izrael állama legyen a beteljesedése.

Természetesen a megoldások felé vezető első lépésként látni szeretnénk a nyugati övezet és a gázai települések azonnali megszüntetését, s az ott élőknek [zsidóknak] a lehető leghamarabb, és a lehető legemberségesebb módon, de el kell hagyniuk azokat a területeket. Ez persze csak része a teljes megoldásnak. A józan ész is azt diktálja, hogy a lehető legsürgősebb módon létre kell hozni egy palesztin államot. Mindez persze csupán ideiglenes megoldás lenne. A valódi Tóra szerinti megoldás az lenne, ha egész Palesztinát azonnal visszaszolgáltatnák a palesztinoknak, beleértve a Templom-hegyet is.

Ez természetesen azt is jelenti egyben, hogy a palesztin menekültek mindannyian visszatérhetnének, hiszen ez az alapvető igazságosság elvárása. Ezt a megoldást diktálja úgy a Tóra, mint a józan emberi ész is.

A zsidók számára éppen elég mitzva (parancsolat) adatott, amelyek által élniük kell a szórványban, s a fegyvertelen palesztin gyermekek legyilkolása semmiképpen nem tartozik azok közé.

Természetesen tudjuk, hogy ma több millió zsidó él palesztin földön, s azt, hogy valamennyiük, néhányuk vagy akár egyetlen egy sem élhet majd a palesztin uralom alatt, azt majd a terület jogos tulajdonosai, a palesztinok döntik el. Csakis ezzel kezdődhet meg a békefolyamat a palesztinok és zsidók közt.

Addig is mit tehetünk különösen annak fényében, hogy a Szentföldön élő zsidóság nagy része a cionista propaganda áldozataivá lett? A mi részünkről megmaradunk elkötelezettségeink mellett az ügy érdekében, a továbbiakban is állandó felvilágosítást adunk majd a zsidó közösségnek a cionizmus doktrinális tévedéseiről, és a gyakorlatilag gonosznak mondható tetteiről.

Palesztin unokatestvéreink mellé állva továbbra is tiltakozni fogunk a cionizmus gonoszságai ellen, békét keresve minden nemzettel és minden emberrel egyaránt. Meg kívánunk maradni a hitünk gyakorlása mellett, amelyben alázatosan és tisztaságban szolgáljuk a Teremtőt. De emellett vizsgáljuk meg, milyen hatással lehet az anticionista zsidóság az iszlám világra. Számunkra fontos, hogy a palesztinok és általában véve a muszlim világ ne tévessze össze a cionizmust a judaizmussal, sem a mindennapi életben, sem morális területen. Ezzel egyrészt csak az antiszemita vádakat vonnák magukra, másrészt pedig a palesztin ügynek csak hasznára válna, ha nyíltan népszerűsítenék az anticionista zsidókkal való jó viszonyukat, ugyanis lerontaná azt a médiában kialakult és terjesztett negatív nézőpontot, hogy ők csak gyűlölni tudnak.

Ez az anticionista zsidó és palesztin koalíció, amely feltárja a cionizmus embertelenségeit, talán egy morális erővé fog majd fejlődni a világunkban.

Abban az elhatározásban hagyjuk el ezt a találkozót, hogy kitartunk emellett a közös morális irányvonal mellett. Tisztázzuk, hogy a Tóra-hű zsidóság nem kíván ellenségesen viselkedni sem a palesztinok, sem a muszlim világ egésze iránt. Ahogy az idő halad, a civil halálos áldozatok száma is, és a szenvedések foka is egyre csak növekszik mindkét oldalon.

Legyen a Teremtőnk akarata, hogy Izrael állama minél hamarabb, békés módon megszűnjék, és a zsidók újra békében éljenek a palesztinok mellett, világszerte is és a Szentföldön is, s mihamarabb jöjjön el az a nap, amikor az emberiség kiérdemli a mennyei megváltást, s alávetik magukat Isten országának.”

forrás: ellenkultura.hu